Mint jogutód intézmény vezetője, 32 személynek adott át Gyémánt Emléklapot technikumi tanulmányai befejezésének 60. évfordulója alkalmából tartott ünnepség keretében Mezőtúron Dr. habil Fülöp Tamás, a kecskeméti Neumann János Egyetem (NJE) rektora  Brinza Attila, oktatási és képzési igazgató úr társaságában.

Az egykori Mezőtúri Mezőgazdasági Gépész Technikumban 1962-ben 56-an kaptak mezőgazdasági gépész technikusi oklevelet. Közülük az ünnepségen személyesen 9-en, illetve többek helyett, akadályoztatásuk miatt a megjelent hozzátartozójuk vette át az értékes, díszes okmányt (jó néhányan posztumusz részesültek az elismerésben).

Örömteli, hogy az első évfolyamok egyik tanára, Kara Miklós tanár úr is jelen volt az ünnepségen.

Rektor úr azt is kifejtette, hogy az egyetem vezetőjeként kiemelt feladatának tartja a képzési hagyományok ápolását, a korábbi hallgatókat tömörítő közösségek munkájának támogatását, ahogy ez jelen esetben is történik. Meggyőződése, hogy a korábban náluk végzett hallgatók tudásukkal, szakmai sikereikkel, tapasztalataikkal, kapcsolat-rendszerükkel, életútjuk példájával sokat tudnak segíteni a jelen intézményi kihívások megoldásában, végső soron a mai fiatal hallgatói generáció tudásának növelésében.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu