2023. június 2-án, pénteken együttműködési megállapodás került aláírásra a Neumann János Egyetem és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház között, melynek keretén belül a színház különböző kedvezményeket biztosít az Egyetem dolgozói és hallgatóinak egyaránt, míg az egyetem népszerűsíti az előadásokat és a Szín-ház-tűz-néző kurzus keretein belül pedig szemeszterenként 15 hallgató kap lehetőséget, hogy értő nézővé válhasson.
Az egyetem részéről Dr. Sági Norberta oktatási rektorhelyettes, a színház részéről pedig Cseke Péter igazgató úr írta alá a megállapodást.
Az itt aláírt együttműködési megállapodás az elmúlt évben megkezdett közös munka kiteljesedése, melynek során az egyetem hallgatói már megtekinthettek több előadást, részt vehetettek közös szakmai beszélgetéseken, valamint kulisszajáráson vehettek részt.