2025 tavaszán két izgalmas program keretében működtünk együtt a Kecskemétfilm Kft.-vel, amelyek során a gyerekek közelebbről is megismerkedhettek az animációs filmkészítés világával. Május 30-án 14 tanulóval részt vettünk a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál keretében megrendezett KLASSZ workshopon, amelyet a Nemzeti Filmintézet–Filmarchívum Klassz oktatási és ifjúsági programja szervezett. A foglalkozás során a résztvevők saját animációs kisfilmet készíthettek 35 mm-es filmszalagra, amit különösen élveztek, hiszen szabadon alkothattak, és saját ötleteiket valósíthatták meg kreatív formában. Emellett interaktív módon kipróbálhatták a mozi előtti optikai eszközöket is, így például a praxinoszkópot, taumatrópot, zoetrópot és egyéb különleges vizuális eszközöket. A gyerekek nemcsak jól szórakoztak, hanem játékos formában tanulhattak az animáció történetéről és technikai alapjairól.
Június 17-én ismét 14 gyermekkel látogattunk el a Kecskemétfilm Kft. rajzfilmstúdiójába, ahol részletes betekintést kaptunk az animációs filmkészítés kulisszái mögé. A stúdió munkatársai bemutatták, hogyan készültek régen a rajzfilmek kézzel rajzolt technikával, majd azt is szemléltették, hogyan zajlik manapság a digitális animációk készítése. A látogatás során a gyerekek megismerkedhettek többek között az animációs filmkészítő, a rajzoló, a hangmérnök, a vágó, a rendező, a forgatókönyvíró és más kreatív szakemberek munkájával is. Mindkét program élménydús, tartalmas és rendkívül inspiráló volt, amely hozzájárult a gyerekek pályaorientációjához és kreatív gondolkodásának fejlődéséhez.







